Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

*******************************************************************

 

A 2012-es Civil fórum anyagait és a regisztrációs lapokat a "CIVIL FÓRUM 2012" mappában lehet elérni. A sorrendet sajnos nem engedi az oldal időrendbe tenni. A CIVIL FÓRUM ÖSSZEHÍVÁSA után a REGISZTRÁCIÓS LAP a következő, amely tartalmaz egy letöltési linket is. Aztán a CIVILEK A VÁROSÉRT DÍJ következik, amelynek a KITÜNTETÉSI JAVASLAT a folytatása, amely szintén tartalmaz egy letöltési linket. Végül az ELNÖKI BESZÁMOLÓT olvashatják.

 

*******************************************************************

 

Szeretnénk a civil portált megújítani, tartalommal megtölteni, igazi információs forrássá tenni. Lehetőséget kívánunk nyújtani az önkormányzati - civil - vállalkozói szféra együttműködésének erősítésére, a partnerség elmélyítésére és közös projektek megalkotására.  

 

Ehhez kérjük, várjuk minden érintett jelentkezését. Több mint száz civil szervezet jelentkezett be a Civil Szolgáltató Központ felhívására, hogy részt kíván venni a Civil Fórum munkájában. Bemutatásukra, programjaik közkinccsé tételére van lehetőség Salgótarján város honlapján.
Elérhetővé kívánjuk tenni azokat az anyagokat, amelyek érintik, érdekelhetik a civil szervezetek tagjait.

 

 

Dr. Diósiné Taracsák Judit (elnök)

 

madar-01--2-.jpg

 

 


 

ELNÖKI BESZÁMOLÓ

2012.01.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Civil Fórum 2012 | Hozzászólások: 1

CIVILEK A VÁROSÉRT DÍJ

2012.01.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Civil Fórum 2012 | Hozzászólások: 1

Kitüntetési javaslat

2012.01.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Civil Fórum 2012 | Hozzászólások: 0

Regisztrációs lap

2012.01.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Civil Fórum 2012 | Hozzászólások: 1

Civil Fórum összehívása

2012.01.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Civil Fórum 2012 | Hozzászólások: 91

Vállalt feladatok

2011.11.23

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Civil Fórum 2012 | Hozzászólások: 3

"Salgótarjáni Civilekért" Közhasznú Alapítvány Alapító okirata

2011.11.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Alapító Okirat | Hozzászólások: 2

Képgaléria

Civil Expó Füzesabony

Dátum: 2012.03.13
Fénykép: 8
Mappák: 0

Civil Hét és a Civil Kavalkád 2010

Dátum: 2012.03.13
Fénykép: 24
Mappák: 5

Civil Hét és a Civil Kavalkád 2011

Dátum: 2011.11.29
Fénykép: 28
Mappák: 0

Civil Iroda

Dátum: 2011.11.18
Fénykép: 8
Mappák: 0
Hozzászólások: 0

Civil Közosségek Házának átadása

Dátum: 2012.03.13
Fénykép: 3
Mappák: 0

Pásztói kirándulás

Dátum: 2011.11.23
Fénykép: 4
Mappák: 0